Évek óta őrizgettem néhány öreg, szúette zsalugátert. Bár rendkívül rozogák voltak, mégis ragaszkodtam hozzájuk. Talán nem hiába, hiszen most pont rájuk volt szükségem, ugyanis szerettem volna egy paravánt a teraszunkra, amivel eltakarhatom a kevésbé esztétikus részleteket. A kivitelezést Márkkal közösen végeztük. Először szétbontottuk a kereteket, és csak a spalettákat használtuk fel. Szerencsére éppen 6 db volt, ennyi kellett a három […]
Virágcserépből világítótorony
Gyerekkorom óta rajongok a világítótornyokért. Ennek valószínűleg Lucy Maud Montgomery az oka. A kanadai írónő regényeiben ugyanis rendre feltűnnek ezek az építmények és olyan áhítattal írja le őket, hogy olvasói számára a világ legromantikusabb épületeinek tűnhetnek. Ma eljött az ideje, hogy készítsek egyet magunknak, ami bár meg sem közelíti kedvenc írónőm tengerparti szépségeit, mégis vidám kiegészítője lesz a készülő teraszunknak, […]
Ócskaságokból szélcsengő
Régóta őrizgetek néhány rozsdás kulcsot és egy, a gyerekkoromat idéző, habverőt. Sosem volt szívem megválni tőlük. Ma a vasárnapi semmittevés közepette úgy gondoltam itt az ideje, hogy új életre keljenek, így kb. fél óra alatt megszületett ez a hangulatos, kellemes hangú szélcsengő.Az elkészítése rendkívül gyors és egyszerű. A kulcsokon és a habverőn kívül csak egy erős madzagra, egy ollóra és […]
Hamis gyapot koszorú
Évek óta nézegettem a Pinteresten a gyapot koszorúkat, de mindig elhessegettem a gondolatát, mert ez a növény csak távoli országokban honos. Meg sem fordult a fejemben, hogy utánozni is lehetne, egészen néhány héttel ezelőttig. Akkor ugyanis rátaláltam erre. Így hát gyártottam egy saját gyapot koszorút, ami szerintem bármelyik évszakban megállja a helyét és kellemes, puha “farmhouse” hangulatot áraszt. Az elkészítése […]
Szevasz Tavasz!
Idén annyira vártam a tavaszt, hogy legszívesebben már januárban elkészítettem volna ezt a gyümölcsvirág ajtókoszorút, különösen, hogy akkortájt igen enyhe volt az idő. Aztán erőt vettem magamon és kitartottam egészen mostanáig. Igaz a gyümölcsfa virágzásra még egy picit várni kell, de határozottan állíthatom, hogy itt van, megérkezett 2018 tavasza.Az ajtódísz elkészítése rendkívül egyszerű. Szükségünk van hozzá egy koszorúalapra, sok-sok selyemvirágra […]