Fürdőszoba csinosítás

 

Idén nyáron vettünk egy kedves kis házat Tésenfán, ami már egy ideje lakatlanul állt. Márk és én is szeretjük magunk megvalósítani az elképzeléseinket, ezért, a villanyszerelésen, kémény és konyhapult építésén kívül, mindent mi magunk újítottunk fel. Úgy tervezem, hogy megmutatom, kis költségvetésből, mi ketten, mire jutottunk.

A fürdőszobánk az a helyiség, ahol eredetileg  a festésen kívül mást nem terveztünk. Nem mintha tetszett volna, de láttuk, hogy a teljes felújítás, burkolatok, csövek, szaniterek cseréje most nem fér bele. Aztán hiába festettük le a falakat, a látvánnyal nem tudtunk megbarátkozni.

Ekkor jött az ötlet, amiről már sokat olvastam pl. itt , hogy a csempét le is lehet festeni. Így ez következett.

A csempét alapos vízkőoldás és tisztítás után egy rétegben Tikkurila Otex alapozóval, majd két réteg Trinát Mesterzománccal festettük.

Az alapozás kicsit időigényes, de összességében a csempefestés egyszerű és igen látványos megoldás. A végeredmény pedig felülmúlta minden reményünket.

A csempén kívül a bojlert is lefestettük. Ehhez radiátorzománcot használtunk. A kádat Trinát szaniter felújító spray festékkel fújtuk le. Ez, már most látszik, hogy nem lesz tartós megoldás, de még így is sokkal szebb az eredeti állapothoz képest.

A padló burkolását Márk saját kezűleg végezte el.

Végül a csapot, zuhanycsövet, wc ülőkét és a bojler alkatrészeit is kicseréltük.

A fürdőszobánk ilyen lett:

 

Hozzászólok

2 hozzászólás

  1. Szia!

    Érdekelne, hogy a kád festése trinát szaniter festékkel végül mennyire lett sikeres? Írtad, hogy nem tűnik túl tartósnak. Lekopott hamar? Festés előtt alapoztátok/lekezeltétek vagy csak egy sima lemosás után ment rá a festék?

    Előre is köszönöm válaszod!

    Üdv,
    Marci

  2. Szia Marci! A kádat egy alapos tisztítás, szárítás után fújtuk le ezzel a festékkel. Az alján sajnos eléggé lekopott, az oldala viszonylag ép maradt. Nem igazán ajánlom ezt a megoldást így utólag.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.